Bhakti jóga a hinduizmus esszenciája

A bhakti jóga a hinduizmus, a filozófia és a jóga világában gyakran elhangzott kifejezés. Többféle környezetben találkozhatunk a bhakti szóval. Hallottunk már Bhakti fesztiválról, Bhakti jóga gyakorlásról, illetve Indiával és a hinduizmussal általánosságban foglalkozó életét végig kíséri a bhakti fogalma. Ezért most cikkünkben a bhakti jóga témáját járjuk körbe.

Leveles Zoltán Harijan írása

Madarak szárnyalása - ilyen a bhakti jóga

Bhakti jóga jelentése

A bhakti jóga kifejezés megismerése érdekében tisztázandó a jóga szó jelentése. Az átlagosan tájékozottak egyszerűen a fitnesszel és a tornával azonosítják. Talán még azzal sincsenek tisztában, hogy a jógának bármi köze volna Indiához. Olyanok is akadnak, akik a jógát egy szektának vélik. Lásd az orosz jóga elleni hadjárat esetét, vagy az amerikai bírósági üggyé fajult kampányt, amikor is a vád szerint az iskolai jógaoktatás terjeszti a hinduizmus tanait.

A jóga szó szabadon fordítva lelki gyakorlást jelent. Konkrétabban: a Legfelsőbbre hangolódást, a Vele való kapcsolat felélesztését. Patandzsali, a nagy mester fő műve a Jóga szútra című könyv. Ebben a jóga tan egyik legfőbb könyvében a szerző a jóga gyakorlását nyolc módszerre csoportosítja:

  • jáma – a lelki gyakorlást hátráltató tettek kerülése, mint pl. a kicsapongó életvitel, húsfogyasztás stb.
  • nijáma – a lelki fejlődést segítő tettek gyakorlása, mint pl. erőszakmentes életvitel, vegetáriánus táplálkozás stb.
  • ászana – a testi erőnlét és az elme szabályozását célzó testhelyzetek gyakorlása
  • pránajáma – a légzés szabályozása, a helyes légzés gyakorlása, mely az fizikai erőnlétet is támogatja, valamint az elme szabályozását és benső énünk megtapasztalását is segíti
  • pratjahárá – életvitelszerű érzékszabályozás, mely a jógamatracon kezdődik, de a cél az érzéki örömökhöz való viszony folyamatos szabályozása
  • dháráná – koncentráció, odafigyelés, mely az életvitel velejárója. Célja, hogy a világ zajában is képessé váljunk odafigyelni lelki természetű önvalónkra és a Legfelsőbbre.
  • dhjáná – elmélyülés, a Legfelsőbbön való meditáció.
  • szamádhi – a megingathatatlan belső béke folyamatos állapota

Patandzsali művéből, valamint a védikus irodalomban leírtak alapján világosan láthatjuk, hogy a jóga egyértelműen lelki gyakorlást jelent, s a testi gyakorlás csak annyira van benne jelen, amennyire azt a lelki élet gyakorlása, valamint az „Ép test, ép lélek” alapelv megkívánja.

Bhakti szó jelentése

A bhakti szanszkrit kifejezés a bhadzs igőből származik. A Bhadzs jelentése imádni, hozzá tartozni, s a belőle képződő főnév, a  bhakti szó jelentése odaadással, szeretettel, és tisztelettel imádni. A bhakti jóga kifejezés odaadó lelki gyakorlatot, a Legfelsőbb iránti önzetlen, odaadó szolgálatot jelent. A bhakti jóga természetesen nem zárja ki, sokkal inkább magában foglalja a Patandzsali által meghatározott nyolc elemet. A bhakti jóga gyakorlása mellett azonban a többi elválaszthatatlan hozadék, hiszen a bhakti jógi életvitele szabályozott, koncentrál, erőszakmentes, egészséges, elmélyült és folyamatosan a Legfelsőbbel való kapcsolatból eredő békében él. Továbbá mantrákat zeng, különösen a vaisnava mantrákat, mint amilyen a Hare Krisna mantra. A hangsúly azonban a közte és a legfelsőbb közötti kapcsolat helyreállítására és ápolására helyeződik. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy a bhakti jógi megveti a jóga nyolcfokú rendszerét.


Tipp: Bhakti programok a Bharatában

  • Bhakti jóga előadások. spirituális filmklub: programajánló
  • Tanuld meg és alkalmazd: autentikus jóga tanfolyam Budapesten – a tradicionális jóga hatékony elsajátítása
  • Jóga otthon tudásanyag e-mailben – díjmentesen és azonnal.

 

Krisna elmondja a Bhagavad gítát, a bhakti jóga alaptanítását Ardzsunának

A bhakti jóga történelmi múltja

A bhakti jóga múltja az örökkévalóság homályába vész. Az olyan régi indiai Írások, mint amilyen a Rámájana vagy a Mahábhárata is arról tanúskodnak, hogy a bhakti, mint a Legfelsőbb iránti odaadó szolgálat tartotta össze a társadalmat. A Rámájana korát jóval a Mahábháratánál előbbre datálják. Barátok közt is több ezer éves múltra tekint vissza, de egyes elemzők sokkal bátrabbak az évezredekkel, akik több tízezer éves távlatokban gondolkodnak a Rámájanáról.

A bhakti jóga tehát nem egy új, neohindu találmány. A védikus tanítás szerint nem kell, sőt nem is lehet új tanítást létre hozni. Az önzetlen tanítók az eredeti tanítást eredeti formájában örökítik tovább a guru tanítványi láncolaton keresztül. A valódi jóga adhjátmika, vagyis a ráébreszti a lelket saját eredeti helyzetére. Ez hát a jóga valódi célja.

Bhakti jóga – kifejleszteni a lelki látásmódot

Mondhatjuk tehát, hogy a jóga a látásmód megváltoztatása, lelki látásmód kifejlesztése. Első lépés, hogy a gyakorló lássa a lelket önmagában, vagyis a test helyett valódi önvalójával, a lélekkel azonosítsa magát. Ezután lesz képes meglátni a lelket más emberekben is, s őket nem az anyagi tulajdonságai alapján megítélni. Aztán meglátja a lelket az állatokban, növényekben és a természetben. Ha már ily módon lelki látásmódra tett szert, képessé válik arra, hogy meglássa Istent.

Mindig az adott közeghez kell igazítani a látást. Sötétben a pupilla tágra nyílik, világosban összeszűkül. Víz alatti látáshoz pedig búvárszemüvegre van szükségünk, forrasztásnál forrasztószemüvegre. Hasonlóan a világ lelki mivoltának felfedezéséhez, lelki látásmódot kell kifejlesztenünk. A bhakti jóga hozzátartozó gyakorlati módszere a mantrameditáció, mely a mantrák ereje által történő elmélyülés hatékony módszere.

A bhakti jógához mindenkinek joga van

A lelki gyakorlás nem lehet egy bizonyos emberi csoport privilégiuma. Nem lehet rá alkalmasabb sem a férfi, sem a nő. A bhaktit, azaz a legfelsőbb iránti odaadó szeretetet bárki gyakorolhatja. India, magyar, amerikai vagy orosz – a világ összes nációja teljes joggal gyakorolhatja. Ahogyan a matematikához vagy a zenéhez is bárkinek joga van, s egyik nemzet sem jobb a másiknál, hasonlóan a lelki gyakorláshoz is joga van mindenkinek. A lelki gyakorlás nem kulturális kérdés, nem népcsoport függő. Aki ilyet állít, az hamis tanító. Az olyan lokálisan kialakult tradíciókhoz is joga van mindenkinek, mint Krisztus és Mohamed tanítása, akkor miért nem volna mindenkinek joga a bhakti jóga, a vallásgyakorláson túli istenszeretet gyakorlására?

A bhakti jóga nem függ semmilyen képességtől

A bhakti jóga gyakorlásához nincs szükség semmilyen anyagi képességre. Az anyagi képességek, mint például a hajlékony test, jó üzleti érzék, kreativitás nem feltétele a bhakti és a meditáció gyakorlásának. Egyetlen kritérium képesíti a gyakorlót: az őszinte, belülről fakadó igény a lelki élet gyakorlására. Ha ezzel rendelkezik a gyakorló, és képes az megőrizni, akkor minden képességgel rendelkezik a bhakti jóga gyakorlásához.

Összegzés – A bhakti jóga célja

A bhakti jóga célja megegyezik az eszközével. A bhakti jógi a Legfelsőbb iránti odaadást a Legfelsőbb iránti odaadás gyakorlásával éri el. A bhakti jóga célja továbbá, hogy a gyakorló helyreállítsa a Legfelsőbbel való örök kapcsolatát, aminek eredményeképpen mind a legfelsőbb, mind a gyakorló teljes mértékben elégedetté válik. Aki pedig elégedett, az kiegyensúlyozott és boldog. Éppen ezért úgy is fogalmazhatnánk, hogy a bhakti jóga célja a boldogság.

Bhagavad gítá, mint a bhakti jóga legelfogadottabb szakkönyve a hinduk szent könyve urdu nyelven

Bhagavad gítá idézetek a bhakti jógáról

B.g. 18.55 “Engem egyedül a makulátlan odaadás által lehet igazán megismerni…”

B.g. 2.48. “Légy rendületlen a jógában, óh, Ardzsuna! Teljesítsd harcosi kötelességed, és válj meg a sikerhez és a kudarchoz fűződő kötelékektől! Az ilyen kiegyensúlyozott elmeállapotot a jóga.”

B.g. 4.42. “Ezért a tudás kardjával hasítsd szét a kétségeket, melyek tudatlanságból támadtak szívedben. Óh, Bharata, állj fel a jógával felfegyverkezve, és harcolj!”

B.g. 5.47. “Aki nagy hittel mindig Bennem lakozik, s Engem imád transzcendentális szerető szolgálatában, az a legmeghittebben egyesül Velem a jógában, s az összes jógi közül ő a legkiválóbb.”
A Videón A Vrinda Misszió bhakti jóga gyakorlóit láthatjuk indiai zarándoklaton Sríla B.A. Paramadvaiti Maharádzs vezetésével

 


 

Az általad olvasott cikk olvasói a következő jóga témájú írásokat is hasznosnak találták

Kategória: Filozófia Címke: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*